Kunhímzés

A kunhímzés az egyik legrégebbi fennmaradt hímzésfajtánk. A hímzést kenderből szőtt vászonra, gyapjúból font és saját maguk által festett fonallal varrták ki.

A virágok, gránátalma, tulipán és indák motívumait több színből, szín átmenetesen készítették.

„A középmező és a peremdíszek nagyobb mintái ugyanannak a színnek sötétebb és halványabb árnyalataival vannak kivarrva tűfestésszerűen, egymáshoz csatlakozó vagy egymásba folyó, többnyire hamis lapos öltés sorokban. A kunsági hímzés fő színei: a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is.” (Magyar Néprajzi Lexikon)

Kunhegyesen a kunhímzés mestere, Nagy Ferencné. Diákként Kunmadarason találkozott ezzel a díszítőművészeti ággal. Kedvelt tevékenysége évekkel később munkájává is vált. Az eredeti gyűjtésű mintákat hosszú éveken át varrta a Karcagi Háziipari Szövetkezetbe, bedolgozóként.

Az általa varrt motívumokat, a színek alkalmazását és sajátos öltési technikát tanítja meg az érdeklődőknek, hogy legyenek továbbvivői e sajátosan kun népi díszítőművészetnek.

Csipkeverés

Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában gyökereznek a csipkeverés hagyományai. Nagy múltra tekint vissza ez a tevékenység hazánkban is, hiszen főúri megrendelésekre már a középkorban is készültek míves csipkék az ország különböző részein működő textil kézműipari műhelyekben.

Városunkban az 1920-as években ismerték meg az asszonyok és lányok a csipkekészítésnek ezt a fajtáját. A tevékenységhez szükséges eszközöket az Erdélyből Kunhegyesre települt Bán István református lelkész hozta, melyek mintájára helyi faesztergályos mesterek – id. Tóth Sándor, Csete Lajos és Csete Mihály – készítettek újabbakat.

1923-tól városunkban csipkefelvevő központok alakultak. A kész munkákat Móga és Jezsek pesti kereskedők közvetítették a világ minden részébe. A kunhegyesi gyűjtőhelyek 1942-ig működtek, majd a háború idején szünetelt a csipkekészítés. Azt követően Kisújszálláson, 1963-tól pedig a Karcagi Házipari Szövetkezetben gyűjtötték a kész munkákat. Kunhegyesen az 1980-as évek végéig sokan művelték ezt a tevékenységet.

A csipkeverés fortélyait még ma is őrzik, és nagy figyelemmel adják át az érdeklődőknek. Kun Zsuzsanna még édesanyjától tanulta gyermekként ezt a csodálatos kézimunkát. A felnőtt kor mindennapi teendői nem igen engedték gyakorolni. Nyugdíjas éveiben azonban újra előtérbe került számára ez a foglalatosság és igen változatos mintákat keltett újra életre. Szakmai hozzáértése biztosítja e különleges kézimunka továbbélését.

Szövés

A fonás, szövés történeti időkig vezethető vissza. Az embereknek régóta szükségük volt szalagokra, kötelekre, például halászhálóhoz, vagy akár igavonó állatok befogásához.

A szövetek készítése későbbre tevődik, hiszen a civilizált ember igénye volt a sokféle ruhanemű, takaró, abrosz, szőnyeg. A különböző alapanyagok fellelhetősége maga után vonta a sajátos ágazati kialakulást: Egyiptom – gyapjú, len, India – pamut, Kína – selyemiparától vált meghatározóvá.

A szövés minden időben a nők feladata volt. Az évszázadok során jelentős változásokon mentek át a művelethez szükséges eszközök és alapanyagok. Térségünkben a len és kendertermesztés a háztartási textilek előállításához az alapanyagot biztosította a takácsok számára. Később a rongyszövés volt igen kedvelt a készítők és használók körében egyaránt. Napjainkban a könnyen használható szövőeszközök segítségével, a hagyományos szövési technikák alkalmazásával ízléses lakásdíszítő elemek és egyedi viseletelemek készíthetők, melyek egyedivé varázsolják környezetünket és megjelenésünket.

A kunhegyesi Ardai Józsefné egyedi mintázatú és sajátos színvilágú rongyszőnyegei a modern lakások hangulatos kiegészítőivé váltak.

A rongy és gyapjúszövés alapjainak megismerése során a csíkritmusokat, fogazást és a festékes szőnyegek geometriai motívumait sajátíthatják el a résztvevők Szentpéteriné Lévai Mária segítségével.

Szalmafonás

A szántás, vetés, aratás különös fontossággal bírt a nép életében, és mindenki igyekezett kivenni a részét ebből a munkából.

A szalma felhasználhatósága igen széleskörű: kötelek, tárolóedények, használati tárgyak, díszítő elemek készítésére alkalmas. Díszítőfunkciója a mai ember számára vált különösen vonzóvá. Az anyag fénye, formálhatósága változatos megmunkálási lehetőséget biztosít mindazok számára, akik a hagyományokat őrizni és továbbadni szeretnék.

Ma már elképzelhetetlen, hogy estéket töltsünk egy-egy apró tárgy elkészítésével, például a búza szárából. Szalmából, ebből az egyszerű anyagból, sok szép tárgyat lehet készíteni.

A fonásra minden gabonanövény szára alkalmas – így például a búza, a rozs, a rizs, az árpa, vagy a zabszalma. Az üreges száron ún. bogok, ízek vannak, ettől erős a tartása. A szalmaszár üreges, fala lehet puha, de lehet kemény, acélos is, meglepően teherbíró. A búzának, rozsnak a modern technikához igazodva igen sokféle fajtáját nemesítették ki a nagyobb termésátlagért, de ezzel együtt elvesztette hosszú szárát is, így fonásra legalkalmasabb a tritikálé szára lett.

Az ebből készíthető csodás fonatú tárgyak a nyarat, a nap sugarait, az aratás örömét idézik fel. A szalmafonás jellegzetes alkotása az aratókoszorú, amely az aratás utolsó napján készült el, és rendszerint a marokszedő készítette. Jellegzetes alakja: csigaszerű, korona vagy koszorú formájú. A koszorú készítése során alkalmazott fonások minden szalmából elkészített tárgyon fellelhetők.

Bagi Andrásné sík- és térbeli alkotásokat egyaránt készít szalmából. Technikai tudása párosul szépérzékével és ügyességével. Rendszeresen és intenzíven15 évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a szalmafonással Balogh Károlyné kisújszállási szalmafonó szakmai segítségével. 4 éve tagja a kisújszállási Csuhé és Szalmafonó Egyesületnek.

A helyi Művelődési Központban nyolc év óta vezet szalmafonó foglalkozásokat, főként gyerekeknek, de érdeklődő felnőtteknek is.

Csuhé

A változatos és nagyszámú újvilági kultúrnövény közül a kukorica volt az első, amely beilleszkedett az európai nép életébe, és nélkülözhetetlen élelmévé vált a paraszti gazdálkodásnak. Elsősorban étkezésre, állati takarmányozásra használták. A felvidéken ismert és szívesen fogyasztott étel a mákos főtt kukorica. Ezen kívül számos változatából készítettek ételeket, mint például a ledarált kukoricából a kukoricakását.

A kukoricát borító leveleket nevezzük csuhénak, amit törés után fosztottak le. A csuhéból használati tárgyakat, kosarakat, szatyrokat, néhol székeket készítettek.

A csuhét áztatják, majd megsodorják, így teszik alkalmassá nagy terhek bírására. Ezen kívül játékokat, babákat, dísztárgyakat készítettek a szebb levelekből

Ulicsni Árpádné nyugalmazott óvónő, mesteri szintre emelte a csuhé megmunkálásának fortélyait. A tevékenységgel gyermekkorában ismerkedett meg. Mindig szerette a természetes anyagokból készített tárgyakat, így magának és az óvodásainak is szívesen készített csuhéból babákat, játékokat, karácsonyfadíszeket.

Művészi szinten 1990-óta foglalkozik a népművészet ezen ágával. Csuhészobrai emberi ábrázolások, sajátos élethelyzetek kifejeződései. Művei a paraszti élet meghatározó eseményeit életképekben jelenítik meg: a kenyérsütés folyamatát a vetéstől az aratásig, vagy az emberi sors történéseit, főbb fordulópontjait (születés, gyermekkor, udvarlás, házasság). Szobrai közt a magyar királyok, 48-as katonák, bibliai jelentek is felsorakoznak.

Műveivel, több kiállításon részt vett. Kiemelkedő alkotói tevékenységét 2010-ben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei „Művészeti Közalapítvány Elismerő díjá”-val és Pro Cultura Kunhegyes díjjal is elismerték.

Évek óta számos foglalkozáson, játszóházban tanítja a mesterséget minden korosztálynak. Formavilága egyedi, fantáziája kifogyhatatlan, minden foglalkozáson képes elvarázsolni apró, tökéletesen kidolgozott alkotásaival a tanulni vágyókat.

Fazekasság

A fazekasság népi mesterség, legkorábbi magyarországi darabjai a cserépbográcsok a IX. sz. első feléből valók.

Fazekas központjaink, melyek behálózzák a történeti Magyarországot, a népi kerámiák hat nagyobb stíluscsoportját jelentik, ezek közé tartozik a Közép-Tisza területén Tiszafüred.

A fazekas központok stílusjegyei mindenütt, minden központban az ún. díszkerámiákon mutatkoznak meg a legerőteljesebben: ezek az edény alapszíne, díszítményének színei, elemei, kompozíciója, azon belül a különböző eredetű díszítmények elrendezése, a díszítés eszköze.

Tiszafüred országos hírnevét a XIX. században virág- és madárdíszes edényeivel alapozta meg.

Nemes hagyományait élesztette újjá Szűcs Imre népi iparművész, a Népművészet Mestere. Műhelyében családtagjaival folyik az alkotó munka. Közülük lánya, Szűcs Andrea hosszú évek óta szakkörök és táborok alkalmával igyekszik megismertetni a felnövekvő gyerekekkel térségünk fazekas hagyományait. Édesapja műhelyében önkéntelenül is magába szívta e mesterség minden apró fortélyát. Mezőtúron szerezte szakmai bizonyítványát, és máig a családi műhelyben folytatja tevékenységét. Örömmel tölti el a gyermekekkel való foglalkozás. Munkája során megőrzi a szüleitől átvett szakmai tudást, miközben egyéni stílusának kialakítására törekszik. Saját stílusjegyei jól felismerhetők alkotásain, melyek rangos szakmai elismeréseket hoztak számára. 2000. – Népi Iparművész, 2002. – Népművészet Ifjú Mestere.

Design

A lakások berendezése, apró használati és dísztárgyakkal, régi keletű elfoglaltság. Megtalálható mind a népi lakásokban, mind a polgári lakásoknál. Mindig a kor stílusához alkalmazkodva készültek a kiegészítő tárgyak. A lakások apró darabjai mutatják meg az ott lakó egyéniségét, ízlését.

Napjainkban ismét divatossá vált saját készítésű tárgyakkal körülvenni magunkat, megajándékozni ismerőseinket. A klub keretében lehetőség van elkészíteni saját elképzelés alapján különböző anyagokból lakberendezési és használati tárgyakat, megismerni a textilfestést, gyertyaöntést, mozaikkészítést egyedi szobrok, ajándéktárgyak és ékszerek készítése keretében.

A legfőbb szempont a kreativitás.

Képzőművészet

A rajztudás meglehetősen sok hivatásnak, szakmának az alapja. Ilyen például az építész, keramikus, bőrdíszműves, üvegtervező, textil- és divattervező, lakberendező, cukrász, varrónő, nyomdász, stb.

Részletesen foglalkozunk a színekkel, formákkal, perspektívával, betűtípusokkal, sokszorosító (pld.: szita) és nyomdai eljárásokkal, mindezeket hasznosíthatjuk plakátok, meghívók, szórólapok elkészítéséhez.

A későbbiek folyamán megtanuljuk a fej, alak rajzolását, szín, vonal, geometriai minták segítségével, textil tervezését. Kis betekintést kapunk a textil és divattervezésbe, elméleti és gyakorlati síkon.

Mindkét terület sokoldalú és jól felkészült vezetője Lukácsné Nagy Erika. Művelődésszervezőként a helyi közművelődési intézmény művészeti tevékenységének szakmai koordinátora. Kirakatrendezői, népi játszóház vezetői és virágkötő ismereteit hosszúidő óta alkalmazza sikerrel a Művelődési Központ design szakkörében.

Képzőművészeti ismereteit az általa elindított rajz tehetséggondozó szakkörben adja át, ahonnan többen felvételiztek már eredményesen művészeti középiskolákba.

Mazsorett

A mazsorett fogalma összefonódott a fúvószenekarral. Amint meghalljuk a rezes banda első dallamát, már várjuk a csinos lányokból álló csoport érkezését. Ez a show műfaj valószínűleg Európában alakult ki, bár pontos történetét nem ismerjük. Felvonulások, rendezvények színvonalát minden esetben emeli a menetelő lányok, változatos koreográfiával előadott produkciója. A botos, pom-pomos, zászlós kiegészítőkkel előadott műsort, mindig sok-sok gyakorlás előzi meg, hiszen lényeges szempont, hogy mindig együtt mozogjanak a csoport tagjai. Ezt az összhangot segíti elő a próbák jó hangulata és a vezetőjük, Fehér Judit szakértelme. A helyi középiskola testnevelés-biológia szakos tanára, aki az aerobik sportedzői képesítést is megszerezte. Az Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központban 10 éve megalakult és három korcsoportban működő mazsorett csoport tagjai folyamatosan gazdagítják műsorukkal a város programjait.

Citera

Ez az egyszerű, „fadoboz formájú húros hangszerkezet” régen az egyszerű parasztemberek hangszere volt. Valaha igen kedvelt volt ez a hangszer, a falvak és tanyák téli estéinek legmeghatározóbb közösségi mozgatója. Az idős emberek elmondása szerint egy szál citerával, egy jó lúdtollal a kanapén ülve, hajnalig tartó citerabálokat teremtettek a jó zenészek önmaguk és a tanyaszomszédok számára. Alkalom pedig mindig volt a nehéz munkát követően a jó hangulatú mulatozásra: a disznótorok, a névesték összehozták az embereket, főként, ha a citera is szólt.

Kunhegyesen máig felidézhetők nagyhírű citerás egyéniségek, mint például a „Tizenegyujjú” Kovács, és természetesen a helyi citerazenekar is nyomot hagyott a népzenei hagyományainkban. Jelenleg a Hajdina citerazenekar tagjai éltetik a hangszeres népzenének ezt az ágát, sokat megőrizve a kilencvenedik évét is betöltött Kéri Mátyás bácsitól tanultakból.

A citerakör foglalkozásain szeretnénk a gyerekekkel megismertetni a hangszer használatát, a népzenélésben rejlő sokféle kifejezésmódot, a népdalok sokszínűségét, az együttzenélés örömteli élményét. Ebben Kissné Csúr Ágnes lesz a gyerekek segítségére, aki gyermekkora óta citerázik, tagja a Hajdina citerazenekarnak, évente országos népzenei táborokban fejleszti hangszeres tudását.